A Megment-Elek Farm területe a házzal 2000. szeptemberében került megvásárlásra azon prózai okból, hogy a három, utcáról befogadott és anyu munkahelyén telepőrként funkcionáló keverék kutyusunk a nyomda megszűnésével munkanélkülivé - és ami nagyobb baj volt-, hontalanná vált. Persze ezt legtöbbször meg szokták oldani az emberek azzal, hogy leadják, kidobják, elaltatják őket, de nálunk az állatok családtagként vannak kezelve, így ez még rémálmainkban sem merült fel. Mivel lakásban lakik a család, ahol még 3 kutyusunk már volt, így egy ideig a húgoméknál éltek vidéken, de mivel ők erdőben laknak egy nagy tanyán és nincs kerítésük, sajnos állandóan kennelben voltak. A húgom a pici gyerek és a jószág miatt foglalkozni nem tudott velük, én pedig a távolság miatt csak havonta egyszer tudtam lemenni sétáltatni a csapatot.
Miután kezdtek idősödni, tudtuk, hogy ez nem lesz jó nekik, nem tudjuk őket télen melegben altatni, nem fog időben feltűnni, ha jönnek az öreg kori problémák. Így született a döntés, hogy kell itt Pesten egy kis kertes ház, ahová kiköltözhetek velük. Tudom, tudom.... Nincs sok olyan isten barma, aki a kényelemből 3 vacak "korcs" kutya miatt kiköltözne a pusztába! Én már csak ilyen barom, fafejű vagyok. Mert persze sok pénzünk nem volt, így akadtunk a kis külterületi víkendtelekre, ahol egy téliesített faház van csak árammal. Víz az fúrt kútból, fűtés fával, földút közvilágítás nélkül, szomszédok alig vagy inkább öhöm.... Szóval nem az a lányregénybe illő kis palota. Itt van meló mindig bőven, azért is meg kell dolgozni, ami egy lakásban magától megy. A kerítésrendszer elkészítése volt nagy feladat és pénz, de az is elkészült és 2001.03.14-én beköltöztünk. Én és a 6 kutya. Persze már előtte ősszel, mikor még csak a nagy hátsó kennel állt készen, volt már benne egy hídról mentett roti lány, de ő addigra már gazdis lett. És aztán megindult szép lassacskán a lavina, mindig került egy-egy utcai találmány, így általában heten-nyolcan ették a kenyerem mindig.
Mikor az öregek kihaltak, akkor aztán a nagy kennel szabad lett és onnan beindult a nagyüzem, adták egymásnak a kilincset az ebek. Akkor még szépen örökbe lehetett adni őket. Összesen 2 súlyosan beteg, ill. sérült kutya volt, akik örökbeadhatatlanok voltak, ők nálam éltek halálukig.
Az idei évig minden bekerült gazdához adható kutyának és cicának sikerült megtalálni az ideális családot, pedig voltak bőven: újszülöttek, akiket kézzel neveltem, öregek, fiatalok, kicsik és nagyok, álomkutyák és nagyon problémásak, fajtatiszták és keverékek, cicák és kutyák. 2007. tavasza újabb fordulópont lett, mivel anyuéknál bekötötték az internetet és ráleltem a foxis fórumra, ahol egyszer csak felkerült, hogy a bicskei gyepin egy foxi altatásra vár: ő volt Fincsi, vele kezdődött a fajtamentés.
Egyáltalán nem véletlen, hogy a terrierek fajtamentésénél kötöttem ki, mivel 1990 óta jagd terrierjeink vannak, tenyésztettük, kiállítottuk, versenyeztünk velük, anyukámnak régen foxija volt és 2006. szeptemberében rátaláltunk a kis kidobott Mixire, aki végül nálam is maradt, mert imádott Acsarkám közben meghalt.
Most idén május óta odáig jutottam, hogy a saját kutyákon kívül már minden mentvény terrier lett. De sajnos ők se kellenek senkinek, így vagyunk most 12-en. És a 3 cicám. Pedig jó lenne segíteni, hisz a sintértelepeken, utcákon halomra halnak a jobb sorsra érdemes kutyák, olyanok, mint akik már vidáman a kertemben futkosnak, csak épp gazda nélkül "foglalva a helyet" azoktól, akiknek az életét mentené meg az én kis farmom, mint holmi ugródeszka. De a rugó mostanság nemigen működik benne...


Budapest, 2011. dec. 31.

2012. jan. 24.

2012. január 24.


Nem is tudom hirtelen, hol hagytam abba a múltkor. Azt hiszem a simabőrű kölyökről ígértem képeket, ami először cékla képű volt de 3 naposan mikor hazahozták már sokkal ember formájúbban festett. Meg is van a véleménye a világról. 
Őszinte legyek nagyon tetszik nekem, de mit ne mondjak sokkal praktikusabbak vagyunk így szőrösen, főleg hogy télen született szegényke. Bár igaz, ami igaz ránk is gyakran aggatnak az emberfőnökök mindenféle ruhákat, azzal hogy ne fázzunk. De könyörgőm akkor minek ez a sok szőr!! Jó, inkább hagyjuk a témát, mert beleőrülök és kitépdesem mindjárt a szőrszálaimat a fejemről…
Vasárnap Szeret elment háztűznézőbe főnökkel. Nagyon tetszett neki a ház, mert volt benne sok finom kaja illat, meg kapott megint kekszet és labdáztak vele. A cicákkal is összebarátkozott. Az egyik félős --akárcsak Tejszín-- lezavart neki egy pofontot, így inkább kikerülte őket és csak a nyakát nyújtogatva szaglászódott feléjük. Aztán viszont jött egy bátrabb kis cirmos és eszkimó puszit váltottak, igaz jó hosszúra nyújtott nyakkal, bizti ami bizti alapon. Azt hiszem, Szeret szeretne ott lakni. Sajnos a kerítés nem jó, mert Szeret kicsi és kifér sok helyen, így főnök abban maradt az új családdal, hogy oda csak pórázon mehet ki, míg el nem készül rá a drótháló. Inkább nagy sétákat tesznek vele a környéken, mintha lakásban lakna. Amikor nincsenek otthon úgyis bent lesz, ezzel nincs is gond így. Szeret hozott nekünk főnökkel egy nagy tál - nem hamuba sült pogácsát - kocsonya maradékot, úgyhogy különösen hálásak voltunk neki, hogy ilyen háztűznéző félére mentek. Pedig mi sírtunk utánuk, hogy nem mehettünk. 
Megint voltunk suliban és főnököt sikerült jól felmérgesítenem, mert sajnos tény, hogy ott elvesztem az eszem és a pórázt is el akarom rágni, csak hogy mindig én futhassak vele a pályán. Valami láncraverést vagy mit emlegetett, de inkább bedugta a számba a kedvenc - már nem csipogó… - karácsonyi bikámat. Azt mondta, hogy: nesze itt a cumid ezt szopogasd te kis pondró!!! 
Én megfogadtam, de néha kigurult és akkor nagyon ideges lettem, hogy nem érem el. Sírtam, kapartam, nyújtózkodtam. Főnök meg megint nem örült, hogy meg kell mentenie a megtébolyodástól!
Apropó átszellemülés meg megtébolyodás! Főnök ma lebuktatott és már biztos benne, hogy én haraptam Fürgét seggbe - fúj, pofon, 100ft a malacperselybe – ráadásul, mint aztán kiderült még a combján is vannak szép kis lukak kívül belül… Ma ugyanis jött a postás és bemutattam, hogy ez a másik dolog, amitől elvesztem a fejemet. Először az őrülten helyben kerengő dervis Csibit rohanom körbe és ugatom, majd rájövök hogy hoppá! hol a Fürge és rákeresek, megüldözöm ééééés igyekszem fenékbe harapva utolérni. Ma ezért jól le lettem szidva. Mindegy, holnap úgyse látja. Jóvanna… megpróbálom csak ugatni és nem megharapni…
Ma még másért is izgatott lett a főnök! Levettem anya nyakörvét és azzal rohangáltam, majd bevittem a kutyaágyba a teraszon. Mármint ezt ő így látta! Az igazság az volt, hogy anya szólt, hogy szoros a nyakörve húzzam már le.  Meg is tettem és épp szólni akartam a főnöknek, hogy állítsa nagyobbra, mikor Szeret üldözni kezdett, hogy ő akarja odavinni. Persze én voltam a gyorsabb és nem adtam, aztán gyorsan felvittem az ágyba, nehogy szétrágja az a buta kiskorú tyúk! Mert éééén ilyet sose tennék!!! Ááááááááá. 

Na mára ennyi, pénteken Szeret ivartalanítódni megy, mert szombaton költözködni fog. 
Pááááááá! Ragacs 

Ilyen volt: 

és ilyen lett! ez a véleménye hogy lecéklaképűztem: 
 
oké, igaza van, már nem is az! 

És egy Szeret csak úgy: 

Ebbe a képébe szeretett bele a leendő családja! meg is értem!

Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)