Főnöknek új frizurája van: égnek álló. Már az, ami maradt. Természetesen tőlünk.
Főnök sajnos emlékezett még valamire, amit nem írtam le. Affenébe. Persze mert abban én vagyok a főludas, még jó, hogy próbáltam kihagyni. Igazából nem is én tehetek róla, hanem a postás! Mi a fenének idegesíti a jóravaló házikedvenceket minden nap a brummogó paripáján száguldozva? Még jó, hogy már tisztára agyirokkantak lettünk tőle és még 5 utcával arrébb jár, amikor kitör rajtunk a roham. Konkrétan feszültséglevezetés címén éééén, mint valami aranyszőrű bárányos meséből szalasztott legény, rátapadok Fürgére és csípem, ahol érem a fenekét. Ha meg visszaszól nekem, akkor jön anyám és megvéd. Közben persze én újra tudom kínozni. Ennek eredményeképpen most már többedszer lesz bibis Fürge popója, egészen pontosan csupa véraláfutás és kis vérömleny. Főnök szerint egy gyíkagyú köcsög kis pondró vagyok, olyan mint valami középkori eretnekeket vallató inkvizítor reinkarnációja. És azt mondta: ne merjem boxzsáknak nézni a Fürgét, mert ki fogok esni a pikszisből (Hogy az mi lehet??) Fürge mondjuk jól járt, mert a hidegben nem kellett itthon lennie kint, hanem főnök őt is elvitte a dógozóba. Azt mondta, ki kell eszelnie valami tervet a postásügyi őrjöngés Fürge elleni megnyilvánulásaim ellen. Ez szintén érdekes szituáció, mivel Mixi és Fürge nincs éppen jóban (és akkor szolid voltam). Főnök mondjuk nem ok nélkül főnök, mert ha ő úgy akarja, akkor ők kisangyalokként tudnak menni a 2 oldalán pórázon. Amúgy meg persze dógozóban is csikicsukiban vannak. Ma, mikor otthon voltunk délelőtt főnökkel, megpróbáltam jobb híján Mixivel megjátszani ezt a sztorit, de anyám jól beszívta, mert azt nem tudtam, hogy a bostoni fojtogatóba nem kéne belekötnöm.... Ő meg megvédett. Őt meg megmenteni kellett aztán főnöknek. Nyugi, senkinek nem lett semmi baja. Csak főnöknek. Valami idegösszeromlásról beszélt, hogy azt fog kapni tőlünk már lassan??!!
Na, más téma: Vasárnap kétlábú vendég jött, akinek a többiek nagyon örültek, még Tapi Papi is sírt és hurcolni kezdte a bazaltköveket, meg gurigatni, amit már rég nem csinált. Mixi meg pattogórohamot kapott. Csak Aslan nem örült neki, amíg a kerítésen kívül volt. Nos, mint kiderült ő Zoli, Tapi keresztapja. Szóval mi hatan, meg Zoli és főnök elindultunk a nagy sétára. Ez olyan 2,5 óra de a 20 centis hó és a mínusz 10, majd 12 fok, meg az úttesten átkeléskor a lábunkat érintő só, nehezítő körülmény volt most. Főnök kollégája látta is a falkánkat a kocsiból, és azt mondta már messzről tudta, ki lehet az a félőrült banda, akik ilyen időben az út szélén baktatnak csordában.
Na, azért jó buli volt! Nem kellett altató este senkinek a 14 óra szunya simán megvolt egyszuszra. A szőrösebbek kicsit szívtak az ujjaik közé kerülő fagyott hógombócokkal, nem győzték szedegetni. Csak mi voltunk ketten anyával, akinek nem volt ilyen gondja. Mondjuk megállni nem volt szabad, mert akkor néha azt éreztem, hogy odaragadok menten a hóba. Minden nagyon szupi volt, kivéve, hogy találkoztunk egy farkassal meg egy jetivel. (Főnök szerint az csak egy német juhász meg egy óriás uszkár volt...)
Mikor meglátott minket a farkas elkezdett üldözni, én gyorsan benyomtam a vészcsengőt és jeleztem a többieknek, hogy meneküljenek, de nem értették. Főnök szerint, azért mert csak játszani akart velünk, én meg tök fölöslegesen kezdtem visítva fejvesztetten menekülni előle. Kissé megszégyenülten tértem vissza, mert a többiek simán tudták, hogy mi van és játszottak is vele. De én nem akarok egy ekkora félelmetes habzó szájú fenevaddal kergetőzni!!! (Főnök szerint csak havas volt a képe...persze, abból a szögből…) Majd megnézném ő röhög-e úgy, ha a pusztában egy nagy szőrös mamut kergetni kezdi, hogy gyere jááátszuunk!! Na mindegy, hagyjuk. Én mindenesetre inkább elzavartam. Aztán meg jött az a fekete ugrándozó loboncos hegy! Na, annak eltettem egy kicsit a szőréből... Még egy farkassal, egy igazival (malamut--megj.: főnök) is találkoztunk, de az tudott rendesen a lábán járni, na azzal már nem volt bajom. Főnök ennek végre örült.
Hazafelé sikerült egy úttesten való átkelést követően mind a hatunknak egyszerre lesántulni, mert valami égető vízbe léptünk, amit azok a barom kétlábúak csinálnak, hogy ne legyen ott hó. Zoli meg főnök sajnáltak minket----de azért fetrengtek a röhögéstől.... Gyorsan bementünk a finom hóba aztán lejött végre az a vacak. Nem is értem, mire jó ez.
Főnök csinált pár fotót, persze csak, amíg bírta mozgatni az ujjait. Van is pár, amin rajtavagyunk. Majd ha lesz ideje feltölteni, megmutatom őket.
Addig is mutatok pár családit.
Páááááá! Ragacs
