A Megment-Elek Farm területe a házzal 2000. szeptemberében került megvásárlásra azon prózai okból, hogy a három, utcáról befogadott és anyu munkahelyén telepőrként funkcionáló keverék kutyusunk a nyomda megszűnésével munkanélkülivé - és ami nagyobb baj volt-, hontalanná vált. Persze ezt legtöbbször meg szokták oldani az emberek azzal, hogy leadják, kidobják, elaltatják őket, de nálunk az állatok családtagként vannak kezelve, így ez még rémálmainkban sem merült fel. Mivel lakásban lakik a család, ahol még 3 kutyusunk már volt, így egy ideig a húgoméknál éltek vidéken, de mivel ők erdőben laknak egy nagy tanyán és nincs kerítésük, sajnos állandóan kennelben voltak. A húgom a pici gyerek és a jószág miatt foglalkozni nem tudott velük, én pedig a távolság miatt csak havonta egyszer tudtam lemenni sétáltatni a csapatot.
Miután kezdtek idősödni, tudtuk, hogy ez nem lesz jó nekik, nem tudjuk őket télen melegben altatni, nem fog időben feltűnni, ha jönnek az öreg kori problémák. Így született a döntés, hogy kell itt Pesten egy kis kertes ház, ahová kiköltözhetek velük. Tudom, tudom.... Nincs sok olyan isten barma, aki a kényelemből 3 vacak "korcs" kutya miatt kiköltözne a pusztába! Én már csak ilyen barom, fafejű vagyok. Mert persze sok pénzünk nem volt, így akadtunk a kis külterületi víkendtelekre, ahol egy téliesített faház van csak árammal. Víz az fúrt kútból, fűtés fával, földút közvilágítás nélkül, szomszédok alig vagy inkább öhöm.... Szóval nem az a lányregénybe illő kis palota. Itt van meló mindig bőven, azért is meg kell dolgozni, ami egy lakásban magától megy. A kerítésrendszer elkészítése volt nagy feladat és pénz, de az is elkészült és 2001.03.14-én beköltöztünk. Én és a 6 kutya. Persze már előtte ősszel, mikor még csak a nagy hátsó kennel állt készen, volt már benne egy hídról mentett roti lány, de ő addigra már gazdis lett. És aztán megindult szép lassacskán a lavina, mindig került egy-egy utcai találmány, így általában heten-nyolcan ették a kenyerem mindig.
Mikor az öregek kihaltak, akkor aztán a nagy kennel szabad lett és onnan beindult a nagyüzem, adták egymásnak a kilincset az ebek. Akkor még szépen örökbe lehetett adni őket. Összesen 2 súlyosan beteg, ill. sérült kutya volt, akik örökbeadhatatlanok voltak, ők nálam éltek halálukig.
Az idei évig minden bekerült gazdához adható kutyának és cicának sikerült megtalálni az ideális családot, pedig voltak bőven: újszülöttek, akiket kézzel neveltem, öregek, fiatalok, kicsik és nagyok, álomkutyák és nagyon problémásak, fajtatiszták és keverékek, cicák és kutyák. 2007. tavasza újabb fordulópont lett, mivel anyuéknál bekötötték az internetet és ráleltem a foxis fórumra, ahol egyszer csak felkerült, hogy a bicskei gyepin egy foxi altatásra vár: ő volt Fincsi, vele kezdődött a fajtamentés.
Egyáltalán nem véletlen, hogy a terrierek fajtamentésénél kötöttem ki, mivel 1990 óta jagd terrierjeink vannak, tenyésztettük, kiállítottuk, versenyeztünk velük, anyukámnak régen foxija volt és 2006. szeptemberében rátaláltunk a kis kidobott Mixire, aki végül nálam is maradt, mert imádott Acsarkám közben meghalt.
Most idén május óta odáig jutottam, hogy a saját kutyákon kívül már minden mentvény terrier lett. De sajnos ők se kellenek senkinek, így vagyunk most 12-en. És a 3 cicám. Pedig jó lenne segíteni, hisz a sintértelepeken, utcákon halomra halnak a jobb sorsra érdemes kutyák, olyanok, mint akik már vidáman a kertemben futkosnak, csak épp gazda nélkül "foglalva a helyet" azoktól, akiknek az életét mentené meg az én kis farmom, mint holmi ugródeszka. De a rugó mostanság nemigen működik benne...


Budapest, 2011. dec. 31.

2012. okt. 15.

2012. október 14.

Sziasztok! 
Nos, főnök szerint már bátran töketlenkedhetek, senki nem fog meglepődni rajta. Ááá, nem is volt akkora nagy dolog ez az egész, mint ahogy tartottam tőle. Főnök szerint kész hős vagyok! Meg se mozdultam mikor kanült tettek a lábamba, nagyon gyorsan és nyugodtan ébredtem és utána se volt semmi hiszti a seb vagy a ragtapasz miatt, már délután kint szaladtam a rendelő udvarán Mixivel. Egyedül Morristól féltem, mert ő amikor feláll olyan nagy. Én meg csak a kiskutyákat bírom, a nagyok ijesztőek. Hogy Tapitól miért nem félek??? Hááát, mert ő mindig csak fekszik és ha feláll se épp a fürgeség jellemző rá vagy hogy követne, szaglászni akarna, mert én azt nem bírom a nagyoktól.
Főnök egy napra rám tette a hülye parabola antennáját. Nem tudom mit gondolt, mire lesz az nekem jó, hisz a kutyaházban nincs is tv..... idijóóta kétlábúú.
Azt mire volt jó ez az egész, na mire? Arra hogy az a lökött, golyóstoll, vaksi Szöcske UFO-nak vagy minek nézzen este ahogy rohantunk a kapuhoz, mikor főnök megérkezett. Nem tudom micsoda agylövéstől vezérelve, de azt gondolta, visszalő az űrbe, mert nekem támadt és úgy megrázott a lábamnál fogva, hogy szégyen, nem szégyen, én biza betojtam - nem csak úgy, hanem tényleg. Ilyet még sosem tettek velem! Aztán főnök másnap úgy döntött megbízik bennem annyira, hogy nem nyalom a bibim és nem tette rám azt a tudatmódosító vackot. És jéééé, azóta Szöcskének többé sose jutott ilyen elmebaj az eszébe! Mondjuk én is tanultam, mert inkább megvárom a házikómban, míg főnök bejön a kapun, aztán csak akkor megyek neki örülni. Így a tuti, erre azt mondta főnök, hogy én tényleg egy megaokos kutya vagyok!!! Ez nem önfényezés, tényleg ő mondta!
Na, aztán kiszedte a varratokat is és azt mondta, ez az évszázad legszebb sebe és megdicsért. Úgyhogy azóta még gyorsabban suhanok az agility pályán is, hisz pár dekával könnyebb lettem.

Megint tök sok minden történt még mióta nem írtam: 
Voltunk Állatok Világnapi felvonuláson és Foxitalálkozón is.
Az annyira jó buli volt, csupa jó nővel és sok vidám haverral. Persze főnök szerint mi voltunk a legrosszabbak Mixivel... Mert ki volt, akik elsőnek berohantak a városligeti tóba? Na kik? Még jóhogy! És kik gyömték, birkózták egymást állandóan, hogy ezzel jól begerjesszék az egész foxihadat? Talált! Kik loptak játékot és kik kunyiztak jutifalatot mindenkitől? Jackpot!!!!
Szóval tudunk élni azt mondta. De igazából meg volt velünk elégedve, mert soha nem tévesztettük szem elől és valódi rosszaságot nem csináltunk.
Ó, ezen látszik is a kincs ami nincs... 
Aztán jött a nagy buli! Vonatoztunk
Dagonyáztunk
Gerjesztettük a hangulatot Mixivel

üdvözölhettem egyik kedves barátnőmet Reményt alias Mazsolát. Régen még nálunk lakott, de most büszke, okos gazdis csinos csaj lett
Csodás szakállat növesztett lány létére
És ilyen rengetegen voltunk
Köszönjük a sok ügyes gazdinak a szép fotókat!

A legfontosabbat viszont a végére hagytam. Képzeljétek, hívő letten! Végre elhittem, hogy nem ég le rólam a bőr, ha idegen emberek hozzám érnek és megsimogatnak, sőőőt megmasszíroznak!
Nemrég egyik pillanatról a másikra úgy döntöttem, hogy adok esélyt ezeknek a kétlábúaknak, ha már annyit puncsolnak, hogy megérinthessék fényességes bundámat. Először a kutyasulin a lányoknak hagytam magam megsimogatni és főnök legnagyobb meglepetésére a foxitalin a kezdeti szokásos elhatárolódásaim után lebuktam előtte, mikor másokhoz dörgölődtem, simiztettem magam, sőt még hempiztem és kéregettem is.
Eleinte nem akarta elhinni, de aztán sorra jöttek a gazdik, hogy én is, meg én is, meg én is megsimogattam már!!! Nna, ekkor már nem tudtam tovább titkolni, hogy beálltam a kétlábú isteneket imádó hívő kutyák szektájába...
Főnök pedig nagyon boldogan és fáradtan utazott velünk haza.
Jerry nagyon segítőkész foxiúr volt, és bár soha előttem nem utazott együtt fiú terrierrel, most mégis megengedte, hogy mellé üljek és velük menjünk egy darabon.
Gazdája szerint ez az én tökéletesen tisztelettudó viselkedésemnek köszönhető.
Á, pedig szerintem semmi különös nincs bennem, csak szimplán egy jól nevelt, szerény, ifjú terrier vagyok.
Pááá! Ragacs