A Megment-Elek Farm területe a házzal 2000. szeptemberében került megvásárlásra azon prózai okból, hogy a három, utcáról befogadott és anyu munkahelyén telepőrként funkcionáló keverék kutyusunk a nyomda megszűnésével munkanélkülivé - és ami nagyobb baj volt-, hontalanná vált. Persze ezt legtöbbször meg szokták oldani az emberek azzal, hogy leadják, kidobják, elaltatják őket, de nálunk az állatok családtagként vannak kezelve, így ez még rémálmainkban sem merült fel. Mivel lakásban lakik a család, ahol még 3 kutyusunk már volt, így egy ideig a húgoméknál éltek vidéken, de mivel ők erdőben laknak egy nagy tanyán és nincs kerítésük, sajnos állandóan kennelben voltak. A húgom a pici gyerek és a jószág miatt foglalkozni nem tudott velük, én pedig a távolság miatt csak havonta egyszer tudtam lemenni sétáltatni a csapatot.
Miután kezdtek idősödni, tudtuk, hogy ez nem lesz jó nekik, nem tudjuk őket télen melegben altatni, nem fog időben feltűnni, ha jönnek az öreg kori problémák. Így született a döntés, hogy kell itt Pesten egy kis kertes ház, ahová kiköltözhetek velük. Tudom, tudom.... Nincs sok olyan isten barma, aki a kényelemből 3 vacak "korcs" kutya miatt kiköltözne a pusztába! Én már csak ilyen barom, fafejű vagyok. Mert persze sok pénzünk nem volt, így akadtunk a kis külterületi víkendtelekre, ahol egy téliesített faház van csak árammal. Víz az fúrt kútból, fűtés fával, földút közvilágítás nélkül, szomszédok alig vagy inkább öhöm.... Szóval nem az a lányregénybe illő kis palota. Itt van meló mindig bőven, azért is meg kell dolgozni, ami egy lakásban magától megy. A kerítésrendszer elkészítése volt nagy feladat és pénz, de az is elkészült és 2001.03.14-én beköltöztünk. Én és a 6 kutya. Persze már előtte ősszel, mikor még csak a nagy hátsó kennel állt készen, volt már benne egy hídról mentett roti lány, de ő addigra már gazdis lett. És aztán megindult szép lassacskán a lavina, mindig került egy-egy utcai találmány, így általában heten-nyolcan ették a kenyerem mindig.
Mikor az öregek kihaltak, akkor aztán a nagy kennel szabad lett és onnan beindult a nagyüzem, adták egymásnak a kilincset az ebek. Akkor még szépen örökbe lehetett adni őket. Összesen 2 súlyosan beteg, ill. sérült kutya volt, akik örökbeadhatatlanok voltak, ők nálam éltek halálukig.
Az idei évig minden bekerült gazdához adható kutyának és cicának sikerült megtalálni az ideális családot, pedig voltak bőven: újszülöttek, akiket kézzel neveltem, öregek, fiatalok, kicsik és nagyok, álomkutyák és nagyon problémásak, fajtatiszták és keverékek, cicák és kutyák. 2007. tavasza újabb fordulópont lett, mivel anyuéknál bekötötték az internetet és ráleltem a foxis fórumra, ahol egyszer csak felkerült, hogy a bicskei gyepin egy foxi altatásra vár: ő volt Fincsi, vele kezdődött a fajtamentés.
Egyáltalán nem véletlen, hogy a terrierek fajtamentésénél kötöttem ki, mivel 1990 óta jagd terrierjeink vannak, tenyésztettük, kiállítottuk, versenyeztünk velük, anyukámnak régen foxija volt és 2006. szeptemberében rátaláltunk a kis kidobott Mixire, aki végül nálam is maradt, mert imádott Acsarkám közben meghalt.
Most idén május óta odáig jutottam, hogy a saját kutyákon kívül már minden mentvény terrier lett. De sajnos ők se kellenek senkinek, így vagyunk most 12-en. És a 3 cicám. Pedig jó lenne segíteni, hisz a sintértelepeken, utcákon halomra halnak a jobb sorsra érdemes kutyák, olyanok, mint akik már vidáman a kertemben futkosnak, csak épp gazda nélkül "foglalva a helyet" azoktól, akiknek az életét mentené meg az én kis farmom, mint holmi ugródeszka. De a rugó mostanság nemigen működik benne...


Budapest, 2011. dec. 31.

2013. ápr. 28.

2013. április 28.

Brékó, brékó jelentkezem!! 




Foxibarátoknak tisztelettel jelentem, nem vesztünk el, csak Szöcske túlteljesítette az ötéves tervet és megfogta a számítógép egerét is. (Na jó, ez kamu, mert a főnök a hibás! Hiába jegyzeteltem buzgón, ő sosem volt képes bepötyögni a gépbe, mindig csak rohan, mint valami bolygó hollandi.) 

Az az igazság, hogy végre túléltük a telet. Ez nálunk mindig nehéz időszak, de ilyen melós még sose volt a főnöknek, mert Tapi és Morris bácsi már nagyon vének és sok gondoskodást igényelnek. Mi meg igen sokan vagyunk már mellettük, főnöknek meg csak nem akarnak kinőni a várva várt pótkezei és a klónozási próbálkozásai sem jártak sikerrel. 

Sok minden történt velünk december óta, mindent le se fogok tudni írni. Megdöntöttünk néhány rekordot. Szöcske például fogott 2 nap alatt 3 patkányt, így Bobeknek jó időre megoldotta a kosztolását. Én meg szerintem Guiness rekordot állítottam föl, hisz sikerült egy 110 centis kakit gyártanom rágókötélből meg szőnyegszálból, rongyból! Fürge megpróbálkozott házilag amputálni a lábát, biztos túl sok volt neki a négy. Valami érthetetlen és utánozhatatlan módon úgy rátekerte az elszaggatott pokrócot a lábfejére, hogy mire főnök hazaért, majdnem elhalt neki, alig volt benne keringés. Tapika, az elpusztíthatatlan betöltötte a 14. évét és azóta is rendíthetetlenül rója az élete útját. Aslan kiköltözött végleg a kennelből, mert akkora sarat dagasztott benne, hogy használhatatlanná tette több hónapra, most meg már olyan "rendesen" (magához képest) viselkedik az udvarban is a falkával, hogy főnök azt mondta neki, felügyelet nélkül se kell a magánba vonulnia. Mutter ennek nem örül annyira, mert így egyedül kell lennie, mikor ő a soros, hisz Fürgével felváltva lehetnek csak egyedül a kancsapatunkkal. Csibi kés alá feküdt. No nem holmi ráncfelvarrás miatt, hanem egy gonosz mastocytoma nőtt a lábára, attól kellett megszabadítani és most hetente kell járnia szurkálásra a főnökkel a dógozóba. Hmmmm, azt hiszem a többiekkel nem történt semmi különös.

Szöcske és a hadizsákmány





















Háát, így alszunk mi az apró szobában nyolcan. Ha hiszitek, ha nem, a főnöknek sokkal nagyobb ágya van és mégsem enged minket abban aludni.

Voltunk ám közben nagyot sétálni is, nálunk jártak Frida gazdiék és segítettek főnöknek a csürhénket jól megjáratni.



Készült is egy csomó szupi kép, meg egy videó is Péternek hála:

Nagyon jól éreztük magunkat és nagyon rendesen viselkedtünk, még anyám is el tudta magában nyomni a vágyat, hogy dögbe vagy kakiba hemperegjen. Azért egy kis macska üldözéssel megpróbálkozott, igaz, a bársonytalpú rafkós volt és kicselezte, így csak a nyomát kereshette. Bezzeg pont Aslan felé ugrott, így ő meg jól felkergette egy fára, míg jóanyám a világ másik végén járva kereste.

Ó, és a rekordomat, bár nem túl üdítő látvány, de feltétlen meg kell mutassam, hisz megdolgoztam érte rendesen! 
Ratattataam: 


Fogadjunk, ilyet fonni még a főnök se tudna... mégsem örült neki most sem!

A pótjelentésből mára ennyi, ígérem hamarosan friss hírekkel jövök!

Pááááá! Ragacs
 






 













Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)