A Megment-Elek Farm területe a házzal 2000. szeptemberében került megvásárlásra azon prózai okból, hogy a három, utcáról befogadott és anyu munkahelyén telepőrként funkcionáló keverék kutyusunk a nyomda megszűnésével munkanélkülivé - és ami nagyobb baj volt-, hontalanná vált. Persze ezt legtöbbször meg szokták oldani az emberek azzal, hogy leadják, kidobják, elaltatják őket, de nálunk az állatok családtagként vannak kezelve, így ez még rémálmainkban sem merült fel. Mivel lakásban lakik a család, ahol még 3 kutyusunk már volt, így egy ideig a húgoméknál éltek vidéken, de mivel ők erdőben laknak egy nagy tanyán és nincs kerítésük, sajnos állandóan kennelben voltak. A húgom a pici gyerek és a jószág miatt foglalkozni nem tudott velük, én pedig a távolság miatt csak havonta egyszer tudtam lemenni sétáltatni a csapatot.
Miután kezdtek idősödni, tudtuk, hogy ez nem lesz jó nekik, nem tudjuk őket télen melegben altatni, nem fog időben feltűnni, ha jönnek az öreg kori problémák. Így született a döntés, hogy kell itt Pesten egy kis kertes ház, ahová kiköltözhetek velük. Tudom, tudom.... Nincs sok olyan isten barma, aki a kényelemből 3 vacak "korcs" kutya miatt kiköltözne a pusztába! Én már csak ilyen barom, fafejű vagyok. Mert persze sok pénzünk nem volt, így akadtunk a kis külterületi víkendtelekre, ahol egy téliesített faház van csak árammal. Víz az fúrt kútból, fűtés fával, földút közvilágítás nélkül, szomszédok alig vagy inkább öhöm.... Szóval nem az a lányregénybe illő kis palota. Itt van meló mindig bőven, azért is meg kell dolgozni, ami egy lakásban magától megy. A kerítésrendszer elkészítése volt nagy feladat és pénz, de az is elkészült és 2001.03.14-én beköltöztünk. Én és a 6 kutya. Persze már előtte ősszel, mikor még csak a nagy hátsó kennel állt készen, volt már benne egy hídról mentett roti lány, de ő addigra már gazdis lett. És aztán megindult szép lassacskán a lavina, mindig került egy-egy utcai találmány, így általában heten-nyolcan ették a kenyerem mindig.
Mikor az öregek kihaltak, akkor aztán a nagy kennel szabad lett és onnan beindult a nagyüzem, adták egymásnak a kilincset az ebek. Akkor még szépen örökbe lehetett adni őket. Összesen 2 súlyosan beteg, ill. sérült kutya volt, akik örökbeadhatatlanok voltak, ők nálam éltek halálukig.
Az idei évig minden bekerült gazdához adható kutyának és cicának sikerült megtalálni az ideális családot, pedig voltak bőven: újszülöttek, akiket kézzel neveltem, öregek, fiatalok, kicsik és nagyok, álomkutyák és nagyon problémásak, fajtatiszták és keverékek, cicák és kutyák. 2007. tavasza újabb fordulópont lett, mivel anyuéknál bekötötték az internetet és ráleltem a foxis fórumra, ahol egyszer csak felkerült, hogy a bicskei gyepin egy foxi altatásra vár: ő volt Fincsi, vele kezdődött a fajtamentés.
Egyáltalán nem véletlen, hogy a terrierek fajtamentésénél kötöttem ki, mivel 1990 óta jagd terrierjeink vannak, tenyésztettük, kiállítottuk, versenyeztünk velük, anyukámnak régen foxija volt és 2006. szeptemberében rátaláltunk a kis kidobott Mixire, aki végül nálam is maradt, mert imádott Acsarkám közben meghalt.
Most idén május óta odáig jutottam, hogy a saját kutyákon kívül már minden mentvény terrier lett. De sajnos ők se kellenek senkinek, így vagyunk most 12-en. És a 3 cicám. Pedig jó lenne segíteni, hisz a sintértelepeken, utcákon halomra halnak a jobb sorsra érdemes kutyák, olyanok, mint akik már vidáman a kertemben futkosnak, csak épp gazda nélkül "foglalva a helyet" azoktól, akiknek az életét mentené meg az én kis farmom, mint holmi ugródeszka. De a rugó mostanság nemigen működik benne...


Budapest, 2011. dec. 31.

2012. márc. 19.

2012. március 19.

Igen sűrű volt a program az elmúlt napokban. Főnök szinte csak aludni tért be a nagykutyaházba. Alaposan benne van már a kilométer a lábában, de tett hozzá most még rendesen! 
Csütörtökön nagy buli volt a sulin. Sütögettünk, versenyeztünk és röhögtünk a főnökökön, ahogy próbálgatták helyettünk is leküzdeni az agility pályát (emberi verseny). Bár velünk volt a béka is, de minden javaslatom ellenére nem az ő combját sütötték ki. Érkezésünk után egyből ivott, majd ezt némi nyállal elegyítve kis híján Eszti ölébe adta ki, csak pár centin múlott a találat. Azután úgy döntött, ha már ő anatómiai hiányosságai folytán képtelen az akadálypályát teljesíteni, akkor önképző kör keretében agility bíróvá lesz. Így, amíg főnök velünk futott a pályán, ő folyamatosan követte és a sarkában lihegett. Mindenki attól tartott, hogy előbb utóbb kiugrik az a gülü szeme. Sikerült őt rávenni, hogy inkább labdázzon, és a cumimat nyomogassa, ezzel végre jól lekötötte magát. A tábortűznél viszont jól kibeszélték az "erényeit", egyedül Ádám volt, aki védelmébe vette. Ő pedig hevesen udvarolt Majának a bulli lánynak, akit jól meg is jelölt, mint falkatagot jó szokása szerint a nyálával. Főnök a nagy zabálás után simán megnyerte az emberi versenyt, majd párosban Ádámmal a másodikok lettek. Mi a KO-ban mindig kicsivel maradtunk alul a versenytársunkkal szemben, Csibi egy hajszálnyival, Mixi egy féllel, én meg kettővel. De főnök szerint ügyik voltunk, és ez a lényeg. Békát az sem zökkentette ki hétköznapi üresen nézek ki a fejemből állapotából, mikor megjött érte a családja, eleve nem vette észre őket, pedig mindenki más igen, és kb. 5 perc múltán mutatott némi csekély örömöt a legkisebb gazdija felé (röfögött és hozzá tolta a hátsóját...). Szerintem tuti nem az agyát tárolja abban a nagy fejében, csak tudnám, akkor mi lehet benne?? 
Pénteken hisztérikus rohamot kaptam, mikor főnök betett a kennelbe Csibivel, és nélkülünk vitte el sétálni anyámat, Aslant, Szöcskét és Fürgét. Nehezen emésztem meg, hogy nem mehetek mindig vele, de azt mondja nincs több keze, pótkezek meg nem érkeztek. Hulla fáradtan jöttek meg és vacsora nélkül. Pedig anyám mindent megtett az ügy érdekében, mert megpróbált elkapni egy nála nagyobb mezei nyulat a szántón, vagy egy kilométeren át üldözte úgy hogy már lefutott a horizontról, de a gyáva gyorsabb volt. Főnök nem örült a magánakciójának. Azzal úszta meg a büntit, hogy nem vesztette el egészen az eszét és tudta honnan jött, így a szántó közepén riadtan ordítozó főnököt hamar megtalálta. Mi lett volna szegénnyel nélküle (mármint főnökkel ott a semmi közepén, lehet haza se talált volna...). 
Szombaton főnök dógozóba ment, majd ahogy Mixi mesélte Mózessel együtt koptatták a duna parti sétányt és a Gubacsi hídtól a Közvágó hídig legyalogoltak. Ott jó a part és a másik oldalon végig kőkerítés van, így még a renitens Mózit is el lehet engedni, mert ő amúgy szeret saját utakat találni. 
Vasárnap elmaradt a suli de Esztivel és Aldoval találkoztunk kint a nagy réten és elvittük magunkkal Boldogot is, hogy ő is futhasson. Pancsiztunk a tóban és nagyokat birkóztunk, Eszter meg bőszen kattogtatta a masináját, úgyhogy majd képek is lesznek bizti róla. Mixi nem meglepő módon kétszer elég bunkón bele is kötött Boldába, mert ő egy igazi amazon, aki mindig dominálni akar a csajok közt. Persze főnök nem hagyta rá, így visszafogta magát. Ők mondjuk még tán sose találkoztak rács nélkül, ezért gondolhatta Mixi, hogy rendezkednie kell. Rosszul gondolta, mert főnök kényes nagyon az ilyen önkényes kis akciókra. Lényeg a lényeg, hogy jól telt a 4 nap, majdnem mindenki futhatott nagyot, igaz főnöknek elkopott némileg a lába és kipihentebb se lett, mint szokott, de nagyon jól éreztük magunkat és boldogok vagyunk a gyönyörű, meleg tavasztól! 

Jó lenne ha végre Szöcske bérlői is kiköltöznének, elég makacs egy társaság, gondolom le akarják lakni a kauciót is, mielőtt végleg magára hagyják. Pedig már ő is örülne egy kis magánynak. Főnök rajta van az ügyön... 

Pááááá! Ragacs 

  
Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)