Ahogy ígértem, nem feledtem el és jövök az újabb hírekkel.
Nem sok jóval vagy viccessel tudok most szolgálni, amúgy se volt könnyű, de valahogy mindig csak nehezedik az élete főnöknek.
Sajnos, Morris bácsi gerince végleg feladta a harcot és két héttel a 13. szülinapja után, alig több mint 1 évvel, hogy behozták főnökéknek a dógozóba, át kellett őt segítsék az örök vadászmezőkre. Nagyon szomorú volt Mixi, mert ő naponta találkozott vele, jó barátok voltak.
Ez a kép 2 nappal a távozása előtt készült, itt már tudta főnök, hogy nagy a baj, mert alig bírt felállni és pár lépés után elesett akkor is. Pedig más baja nem volt, vidám volt, ahogy szokott, de nagy fájdalmat okozott neki minden kísérlet a mozgásra, hiába kapott több gyógyszert és injekciót, már semmi nem segített, így nehéz döntést kellett hozni az ő érdekében, hogy esetleg ne méltatlan módon, pisiben fetrengve vegetáljon még nagy fájdalmakkal küzdve. Az nem lett volna már neki jó élet.
Így marad már örökre velünk:
Morris képei
Alighogy Morris elment, főnök nem bírta tovább és hazahozta azt a kiskutyát, akit egy hónappal azelőtt kidobtak az utcánkban. Akkor átnézett inkább rajta, egyszerűen képtelen volt egy újabb terhet a nyakába venni. Szegény kiskutya odaszegődött egy kisebbségi családhoz, ahol enni legalább dobtak neki valamit de mindig az utcán volt, piszkosan, kullancsosan, kölyök létére az úton kolbászolt a kocsik közt. Ráadásul kislány, így ha túl is éli, pár hónap múlva megsokasodott volna....
Szóval főnök - nem mintha unatkozott volna -, megszánta, nem bírta volna elnézni, hogy kivasalják.
Egy szalonnabőrke segítségével hamar rá lehetett venni, hogy hazakísérje Mixit és bebocsátást nyerjen a paradicsomunkba.
Ő lett Bolyhos, aki 1 óra fésülés, bontás, kullancsmentesítés, fenékmosás után egy pihe-puha, jól fésült kislánnyá változott át a rút kiskacsából.
Főnök azt mondja, egészen jó gyerek (persze nem annyira, mint én voltam!), de nem rágja szét a cipőket, nem eszik rongyot. Viszont mindent visz a szájában, mindig van nála egy rágókötél vagy labda, igazi talpalattvaló, minden lében kanál kölyök.
 |
| Még a nyávogikat is szereti |
Remekül tudunk birkózni meg kergetőzni, így én csak örülök neki, hogy beköltözött hozzánk, a nagyok már úgyis untak engem, nem akartak annyit játszani velem.
Ez viszont még nem a vége az utóbbi hetek történéseinek, mert van még egy kisebbségi család az utcában, ahol van egy kis tacsi, akit 2 hónapja! úgy megfogott a szomszédjuk bullterrierje, hogy elcsavarodott, összetört az állkapcsa. Persze nem vitték orvoshoz, mondták, hogy minek, azt gondolták úgyis "megdöglik". Persze a kicsi nagy túlélő, így aztán rosszul forrt össze a szája. Főnök lefotózta, kért neki segítséget a neten, de senki nem segített. Akkor őt se tudta behozni, főleg hogy volt gazdája, akik nem is akarták adni
1 hete azonban újra látta, mikor mentünk a suliba sütögetős partira és majdnem sírva fakadt a látványtól. A pici egészen csontosra fogyott, a homlok izmai lesorvadtak, tele volt kullanccsal, a szája talán még ferdébb volt, nem is ugatott, mint szokott, csak szomorúan nézett. Akkor eldöntötte, megszerzi tőlük ezt a bébit.
2 nap múlva sikerült egy segítőt találnia, aki ismerte a népes családot és negyed órás huzavona után megvette tőlük a kis csáléképűt. Persze meg se tudták fogni, hisz minek a kutyához nyúlkálni, 20 perces kergetőzés után sikerült őt bekerítve elkapni az udvarban. Főnök büszkén és megnyugodva hozta haza a kis rettegőt, azt suttogva neki, hogy ne féljen most már minden rendben lesz!!
Drága - mert hogy ez lett a neve - megfogadta a tanácsot és hamar feloldódott, már nem remegett és kullancsszedés, evés, becsöpögtetés után már félszegen csóvált. Ahogy letette főnök, egyszer sem próbált tőle menekülni vagy bújni, bízott benne és lapulva ugyan de jött, ha hívta.
Azóta már neki is kinyílt a csipája, Bolyhával már játszik, nem fél a nagy kutyáktól sem, tud visítani a kennelben, mint az istenverése, és úgy eszik, mint egy etióp menekült. És persze csipogva követi mindenhová főnököt, nem győz hálálkodni.
Még nagy út áll előtte, mert meg kell műteni a száját, szétfűrészelni és összelemezelni, mert így nem maradhat, a szemfoga a szájpadlásába fúródik, a rágói egymáson dörzsölődnek. Arany kutya lesz belőle mire egyenesbe kerül a szája.
Mondta főnök, hogy készüljünk fel, lehet át kell állnunk fűrágásra és gyertyával fogunk világítani, mert sokszámos papírba fog kerülni a műtét, nekünk meg sosincs sok belőle, azt is a tápos bácsinak adjuk, meg sárga levelek kiegyenlítésére...
Na mindegy, majd lesz valahogy. Sok ember látta a kiskutya történetét, de csak egy kedves néni volt, aki azt mondta elutal nekünk az ő kevéske számospapírjából, hogy Drága száját rendbe tudjuk hozni. Nagyon megköszöntük neki!
Most először még meg kell híznia, erősödnie kicsit és meg kell kapja a babaszurikat is, hogy ne legyen beteg. Aztán jöhet a többi.
Nem illik ám kiröhögni!
Na, búcsúzom! Pááááá! Ragacs!
.
