A Megment-Elek Farm területe a házzal 2000. szeptemberében került megvásárlásra azon prózai okból, hogy a három, utcáról befogadott és anyu munkahelyén telepőrként funkcionáló keverék kutyusunk a nyomda megszűnésével munkanélkülivé - és ami nagyobb baj volt-, hontalanná vált. Persze ezt legtöbbször meg szokták oldani az emberek azzal, hogy leadják, kidobják, elaltatják őket, de nálunk az állatok családtagként vannak kezelve, így ez még rémálmainkban sem merült fel. Mivel lakásban lakik a család, ahol még 3 kutyusunk már volt, így egy ideig a húgoméknál éltek vidéken, de mivel ők erdőben laknak egy nagy tanyán és nincs kerítésük, sajnos állandóan kennelben voltak. A húgom a pici gyerek és a jószág miatt foglalkozni nem tudott velük, én pedig a távolság miatt csak havonta egyszer tudtam lemenni sétáltatni a csapatot.
Miután kezdtek idősödni, tudtuk, hogy ez nem lesz jó nekik, nem tudjuk őket télen melegben altatni, nem fog időben feltűnni, ha jönnek az öreg kori problémák. Így született a döntés, hogy kell itt Pesten egy kis kertes ház, ahová kiköltözhetek velük. Tudom, tudom.... Nincs sok olyan isten barma, aki a kényelemből 3 vacak "korcs" kutya miatt kiköltözne a pusztába! Én már csak ilyen barom, fafejű vagyok. Mert persze sok pénzünk nem volt, így akadtunk a kis külterületi víkendtelekre, ahol egy téliesített faház van csak árammal. Víz az fúrt kútból, fűtés fával, földút közvilágítás nélkül, szomszédok alig vagy inkább öhöm.... Szóval nem az a lányregénybe illő kis palota. Itt van meló mindig bőven, azért is meg kell dolgozni, ami egy lakásban magától megy. A kerítésrendszer elkészítése volt nagy feladat és pénz, de az is elkészült és 2001.03.14-én beköltöztünk. Én és a 6 kutya. Persze már előtte ősszel, mikor még csak a nagy hátsó kennel állt készen, volt már benne egy hídról mentett roti lány, de ő addigra már gazdis lett. És aztán megindult szép lassacskán a lavina, mindig került egy-egy utcai találmány, így általában heten-nyolcan ették a kenyerem mindig.
Mikor az öregek kihaltak, akkor aztán a nagy kennel szabad lett és onnan beindult a nagyüzem, adták egymásnak a kilincset az ebek. Akkor még szépen örökbe lehetett adni őket. Összesen 2 súlyosan beteg, ill. sérült kutya volt, akik örökbeadhatatlanok voltak, ők nálam éltek halálukig.
Az idei évig minden bekerült gazdához adható kutyának és cicának sikerült megtalálni az ideális családot, pedig voltak bőven: újszülöttek, akiket kézzel neveltem, öregek, fiatalok, kicsik és nagyok, álomkutyák és nagyon problémásak, fajtatiszták és keverékek, cicák és kutyák. 2007. tavasza újabb fordulópont lett, mivel anyuéknál bekötötték az internetet és ráleltem a foxis fórumra, ahol egyszer csak felkerült, hogy a bicskei gyepin egy foxi altatásra vár: ő volt Fincsi, vele kezdődött a fajtamentés.
Egyáltalán nem véletlen, hogy a terrierek fajtamentésénél kötöttem ki, mivel 1990 óta jagd terrierjeink vannak, tenyésztettük, kiállítottuk, versenyeztünk velük, anyukámnak régen foxija volt és 2006. szeptemberében rátaláltunk a kis kidobott Mixire, aki végül nálam is maradt, mert imádott Acsarkám közben meghalt.
Most idén május óta odáig jutottam, hogy a saját kutyákon kívül már minden mentvény terrier lett. De sajnos ők se kellenek senkinek, így vagyunk most 12-en. És a 3 cicám. Pedig jó lenne segíteni, hisz a sintértelepeken, utcákon halomra halnak a jobb sorsra érdemes kutyák, olyanok, mint akik már vidáman a kertemben futkosnak, csak épp gazda nélkül "foglalva a helyet" azoktól, akiknek az életét mentené meg az én kis farmom, mint holmi ugródeszka. De a rugó mostanság nemigen működik benne...


Budapest, 2011. dec. 31.

2012. jan. 19.

2012. január 19.


Azt sem tudom, hol kezdjem el annyi minden történt az elmúlt napokban. Megpróbálom csokorba szedni, hogy semmi fontosat ne hagyjak ki. 
Szombaton késő este érkezett csak haza főnök a vendég, kutya szagú békával. Ugyanis hirtelen megszületés esete forgott fenn főnök testvérééknél, így neki vigyáznia kellett a kislányokra, míg apjuk kórházba vitte a kismamát. Délután 16.50-kor kivették a mamija pocakjából Varga Bálint Itvánt aki 3020grammal és 54 centivel született meg. Főnök azt mondja még igazi céklaképű kis ráncos bőrű picurka, aki csak eszik, alszik és bőg. Állítólag én is ilyesmi voltam csak nekem nem csak a fejem tetején volt szőr… Mutatott is főnök egy képet, milyenek voltak a béka porontyai, merthogy volt neki egy futó kapcsolata (ahogy főnök mondja amolyan kivesz-betesz-kivesz… vagy mi) egy Csufi nevű békakirálylánnyal és abból lett az 5 ebike. 
Apropó béka! Na, este végre megláthattuk a békát, háát tényleg ronda volt és fura hangon röfögött, de amúgy gyorsan haver lett mindenkivel, persze a többiek már ismerték. Szeretnek éjszaka kint kellett aludni Aslannal, mert tényleg nincs több hely, ET aludt Szeret dobozában. Na, szerintetek mikor kezdett el horkolni? Persze! Mikor főnök lekapcsolta a lámpát, hogy aludjunk. Míg a zajos dobozt nézte addig csendben aludt… 
Másnapra egész vendégsereget vártunk! Jött Niki és Gábor, hogy sétálni menjünk és hoztak egy csomó tök szupi ágyneműt, meg türcsit is nekünk. Főnök azt mondta ne is nézegessem őket, rá se gondoljak, hogy megeszem! Én???? Ááááá! Miközben sétáltunk jött egy kedves család és hoztak egy zacskó nagyon finom kutyakekszet és nagyon sokat simogatták Szeretet, meg persze minket is, de azt hallottam mintha arról beszéltek volna, hogy költözzön hozzájuk. Szeret mondjuk nem tiltakozott és főnök be is vitte délután a cicák szobájába, hogy mit szól hozzájuk mert ott 6 cicatesója is lenne. Szeret szerette Faksznit és Maszatot, és azon sem akadt ki, hogy Tejszín lezavart neki egy pofontot. Abban maradtak, hogy vasárnap Szeret megy látogatóba! 
Aztán mikor elment mindenki fogtuk a békát is és kivittük a suliba, mert odajött érte a főnöke. Kicsit csúnyán néztem rá, mert állandóan ő játszhatott a csipogós malacommal, azt mondták azért, hogy be ne fagyjon a feneke. Mondjuk hasznot is hozott nekem, mert adott egy adag kenőmájast a reggelijéből. Főnök nem is értem miért nézett rám undorodva, mikor olyan finom volt--- lehet, azért mert nem a tányérjából adta, hanem kicsit használtan?
Tapi kezd megenyhülni felém. Főnök viszont egyre pipább, mert azt mondja nem fog meglepődni, ha nem az ivartalanítás lesz az első műtétem, ha így folytatom a rongyrázást--akarom mondani rongyrágást. Hát nemtom, eddig még mind megkerült vagy fent vagy lent…
A kutyasuliban most jó hosszú idő után elővették azokat a magas pallókat is, amiken át kell menni, meg átbillen. Ezektől, míg kicsi voltam nagyon paráztam, de már nagy és bátor vagyok, így főnök csak lesett, ahogy suhantam!
Aztán jöttek a hétköznapok.
Kiderült, hogy Remény nem megy már sehová Tündééktől, jól befészkelte magát és nem csak a kutyaágyba hanem a szívükbe is. Erre akkor jöttek rá igazán, mikor jelentkezett rá az a család, akiknek végül Szeretet mutattuk meg. Már el is vitték kutyakozmetikába, hogy még csinosabb legyen! Főnök nagyon örült, mert így dupla siker lett a dologból! 
Fürge megint nem igen akar enni. Főnök már ideges miatta aztán rájött, hogy a hátán a fenekénél van egy dudor! Azt mondja valaki fenékbe haraphatta! Főnök szerint anyával nagyon elől szerepelünk a gyanúsított listán. Párszor már lebuktunk, mikor a kerítésnél zrikáltuk… Öööö én nem is emlékszem ilyenre…
Most kapott gyógyszert rá, de ha nem fog eztán se újra rendesen enni, akkor valami vámpírral ki akarja szívatni a vérét, hátha abból kiderül, mi lehet még vele. Na, majd meglátjuk... Amúgy sétánál rohangálni aaazt tud, csak ennie ne kelljen! Fura egy csaj ez a Fürge, ezt mindig is tudtam. 
Szerdán pedig boldogságos szülinap volt nálunk! Tapi papi 13 éves lett! Főnök azt mondja, nem tartunk bulit, mert az nem igazságos, hogy Tapinak meg Fürgének van szülinapja nekünk meg nincs. Meg azt is mondta még, hogy amúgyis minden nap boldogságos, amit együtt töltünk, és szerintem ebben igaza van!!!
Azért Tapika mégis kapott ajándékot, hisz a karácsonyi szórásból úgyis kimaradt. Megtudták a szülinapi köszöntőből főnök barátai, hogy micsoda ünnep van nálunk és kapott egy nagy pihe-puha fekhelyet. Nagyon megérdemelte, mert neki csak egy öreg szőnyege volt, míg mi kaptuk azokat a szuper ágyakat karcsira. Mixi le is tesztelte neki!
Képzeljétek közben meg a héten csak úgy érkeztek sorba a többi csomagok is, kaptunk Nikiéktől thermo függönyöket a kutyaházakra és nagy pakkot Mázli Henitől is vitaminnal, türcsikkel, meg még egy nagy vadiúj fekvőhelyet Hajni barátnőjétől! Főnök azt mondta azon Aslan fog aludni majd. 
Hozok néhány képet vegyesen a hét eseményeiről. 
Pááááááá! Ragacs 






és mutatóba a kutyaszagú békaporontyok 


majd hozok lila fejű simabőrű 2 lábúról is képet hamarosan!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése