A Megment-Elek Farm területe a házzal 2000. szeptemberében került megvásárlásra azon prózai okból, hogy a három, utcáról befogadott és anyu munkahelyén telepőrként funkcionáló keverék kutyusunk a nyomda megszűnésével munkanélkülivé - és ami nagyobb baj volt-, hontalanná vált. Persze ezt legtöbbször meg szokták oldani az emberek azzal, hogy leadják, kidobják, elaltatják őket, de nálunk az állatok családtagként vannak kezelve, így ez még rémálmainkban sem merült fel. Mivel lakásban lakik a család, ahol még 3 kutyusunk már volt, így egy ideig a húgoméknál éltek vidéken, de mivel ők erdőben laknak egy nagy tanyán és nincs kerítésük, sajnos állandóan kennelben voltak. A húgom a pici gyerek és a jószág miatt foglalkozni nem tudott velük, én pedig a távolság miatt csak havonta egyszer tudtam lemenni sétáltatni a csapatot.
Miután kezdtek idősödni, tudtuk, hogy ez nem lesz jó nekik, nem tudjuk őket télen melegben altatni, nem fog időben feltűnni, ha jönnek az öreg kori problémák. Így született a döntés, hogy kell itt Pesten egy kis kertes ház, ahová kiköltözhetek velük. Tudom, tudom.... Nincs sok olyan isten barma, aki a kényelemből 3 vacak "korcs" kutya miatt kiköltözne a pusztába! Én már csak ilyen barom, fafejű vagyok. Mert persze sok pénzünk nem volt, így akadtunk a kis külterületi víkendtelekre, ahol egy téliesített faház van csak árammal. Víz az fúrt kútból, fűtés fával, földút közvilágítás nélkül, szomszédok alig vagy inkább öhöm.... Szóval nem az a lányregénybe illő kis palota. Itt van meló mindig bőven, azért is meg kell dolgozni, ami egy lakásban magától megy. A kerítésrendszer elkészítése volt nagy feladat és pénz, de az is elkészült és 2001.03.14-én beköltöztünk. Én és a 6 kutya. Persze már előtte ősszel, mikor még csak a nagy hátsó kennel állt készen, volt már benne egy hídról mentett roti lány, de ő addigra már gazdis lett. És aztán megindult szép lassacskán a lavina, mindig került egy-egy utcai találmány, így általában heten-nyolcan ették a kenyerem mindig.
Mikor az öregek kihaltak, akkor aztán a nagy kennel szabad lett és onnan beindult a nagyüzem, adták egymásnak a kilincset az ebek. Akkor még szépen örökbe lehetett adni őket. Összesen 2 súlyosan beteg, ill. sérült kutya volt, akik örökbeadhatatlanok voltak, ők nálam éltek halálukig.
Az idei évig minden bekerült gazdához adható kutyának és cicának sikerült megtalálni az ideális családot, pedig voltak bőven: újszülöttek, akiket kézzel neveltem, öregek, fiatalok, kicsik és nagyok, álomkutyák és nagyon problémásak, fajtatiszták és keverékek, cicák és kutyák. 2007. tavasza újabb fordulópont lett, mivel anyuéknál bekötötték az internetet és ráleltem a foxis fórumra, ahol egyszer csak felkerült, hogy a bicskei gyepin egy foxi altatásra vár: ő volt Fincsi, vele kezdődött a fajtamentés.
Egyáltalán nem véletlen, hogy a terrierek fajtamentésénél kötöttem ki, mivel 1990 óta jagd terrierjeink vannak, tenyésztettük, kiállítottuk, versenyeztünk velük, anyukámnak régen foxija volt és 2006. szeptemberében rátaláltunk a kis kidobott Mixire, aki végül nálam is maradt, mert imádott Acsarkám közben meghalt.
Most idén május óta odáig jutottam, hogy a saját kutyákon kívül már minden mentvény terrier lett. De sajnos ők se kellenek senkinek, így vagyunk most 12-en. És a 3 cicám. Pedig jó lenne segíteni, hisz a sintértelepeken, utcákon halomra halnak a jobb sorsra érdemes kutyák, olyanok, mint akik már vidáman a kertemben futkosnak, csak épp gazda nélkül "foglalva a helyet" azoktól, akiknek az életét mentené meg az én kis farmom, mint holmi ugródeszka. De a rugó mostanság nemigen működik benne...


Budapest, 2011. dec. 31.

2012. máj. 17.

2012. május 17.

Szóval május elsején jó kis foxitalin voltunk a Népligetben Mixivel és a főnökkel. Volt tombola, jó nagy séta, játék és a park öntöző csapjainál pancsolás is. Volt még pár kakukktojás rajtam kívül is, de a többséget a foltos rémek tették ki. Összesen 48 kutyus volt meg a kétszer ennyi kísérőjük, szép kis tarka-barka forgatag volt. A 3 órás séta után, mire haza tömegközlekedtünk, már kidőltem teljesen.

Mixi szokás szerint kíváncsi bunkó volt, amit főnök nem is vett észre, de egy ügyes lesifotós lebuktatta 

 
 
 
 


valaki állítólag összenyalta a kamerát....

 

Aztán szombaton Mixi idén először hódolhatott a műnyúl űzési szenvedélye mezei változatának, amit főnök tanítása szerint coursingnek hívnak. Hibátlanul teljesítette egyedül és csapatban is az igen hosszú, 1100 méteres pályát.
Jó kis edzés volt, főnök azt mondta, ha nem munkából kell levonatoznia, akkor most már egyszer engem is el fog vinni. De jó lenne... 

 
 
Köszönjük Zsófinak a csodás képeket!
 
Azután pedig főnök megint kimentett a sittről egy borzalmasan bűzlő, beteg, foltos rokont. Puha lett a neve. De csak azután, hogy megnyírta és megfürdette...
Ilyen volt:
 
 

és ilyen lett: 
 
 
 

Igaz, hogy bokáig lógott a taknya, meg köhögött és a feneke mellől egy lukon jött a genny (bűzmirigy sipoly), meg fel volt fázva és tele volt kullanccsal, de én azonnal szerelmes lettem belé, mert TÜZELT! Óóóóóó én nem tudom ezt miért mondják, de nagyon finom illata van a hátsójának, szó szerint csorog a nyálam, ha csak megszagolom. Főnök gratulált és azt mondta felnőtt férfi lettem és meglőtt Cupido nyila. Mondjuk fájni nem fájt semmim, csak a szívem, mikor főnök hétfőn visszavitte a dógozóba. Azóta is, ha csak megszagolom főnök pulcsiját, egyből rá gondolok.
Szomorúságomat próbáltam enyhíteni némi változatossággal, aminek keretében lerágtam Fürge nyakörvét és némileg hiányosan kerültek elő csak a darabjai. Aztán pár nap múlva visszaadtam főnöknek pár egyéb eltűnt rongy- és szőnyegdarabbal egyetemben, de főnök nem ítélte használhatónak a boás cuccokat. Azért örült, hogy inkább kijöttek...
Főnök azt mondja izgi hétvégénk lesz, majd jövök beszámolni mi volt.
Páááááá! Ragacs.











Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)